2008. szeptember 20., szombat

A teljesség felé(III)

Tíz lépcső

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.

Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.

Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.

Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.

Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.

Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.

Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.

Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.

Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.

Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.

Szembe-fordított tükrök

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.

Hiányosságom váljék jósággá benned.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.

Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.

Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.

A kimondhatatlan

Teljes bölcsesség a kőé s a meztelen léleké. A semit-sem-tudás azonos a mindent tudással.

Menj a fényhez, de ne kérdezz tőle semmit. Akinek nincs szüksége arra, hogy kérdezzen: közös a felelettel.

Mihelyt okosabb vagy bárkinél: ostobább vagy mindenkinél. Hogy okosabb legyen, ezt jogosan csak a mester teheti, aki”okosabb”-ságából eredő ostobaságával tisztában van s akinek részéről a tanítás alázat: a hallgató bölcset alárendeli a beszélő bolondnak.

Az igazság, mihelyt kimondtad: már nem igazság; legjobb esetben is csak gyarló megközelítése az igazságnak. A bölcs csak addig bölcs, ameddig hallgat; mihelyt megszólal, bolond, mert tápláló tudásának csak az emészthetetlen héját adhatja át."Ami ebbe a szerencsétlen héjba úgy-ahogy belefér: azt keresd, azt edd" - többet nem tehet.

Ha az igazságot akarod birtokolni, a tanításokat csak segítségül használhatod, önmagad mélyén kell rátalálnod.

A mozdulatlan tudás

Önmagad beutazása: a mindenség beutazása. A térbeli világ úgy viszonylik a mindenséghez, mint a ruhazseb az élő-testhez.

Éjjel, a csillagos ég alatt felfohászkodsz: Míly nagy a világ! De ládd: egyetlen gondolatod a legtávolabbi égitesten is túl-fut pillanat alatt.

Egy gondolattól a másikig végtelenül hosszabb az út, mint csillagtól csillagig.

Az ember a teret végtelennek érzi, de valójában úgy szorong a térben, mint egy börtönkamrában, melynek sem hossza, sem szélessége nincs egy teljes lépés. Aki lényében a végtelen áramokig hatol, a kamra falán kis rést ütött; aki személyiségét feloldotta, a kamra falán akkora rést ütött, amelyen már kifér.

A létezés

Nézz meg egy kődarabot, egy kalapácsot, egy bokrot, egy paripát, egy embert: mindegyik keletkezett, pusztuló, határolt, egyéni, külön-lévő. A létezés mindenben azonos.

A sokféle keletkező és pusztuló alakzat: ez az élet.

Az örök egymásután, melynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés.

Az ember az egyetlen, aki a változókban a névvel rögzíthetőt keresi: értelme van.

Az ember az egyetlen, aki önmagában egyéni és feltételes dolgok alá, a közös és feltétlen létezésig ás: lelke van.

A képzelet

A Föld a hazugság tisztítótüze; itt minden hazug körülöttünk: a tér ál-végtelenje, a dolgok ál-valósága, önmagunk ál-sokasága. S az ember-agyban még az igazság is táncol: egyszerre minden igaz, és egyszerre semmi sem igaz. A hazugság-áradatból az egyetlen kivezető út éppen az, amely a leghazugabbnak látszik: a képzelet. A sok ál-valóság közt képzeletedre van bízva az igazi valóság helyreállítása.

Nem a hegy és nem a völgy a valódi, hanem a szépség, melyet képzeleted a hegyek-völgyek formáin élvez; és a jelenség világ ál-végtelenjéből képzeleteden át vezet az út a benned rejlő igazi végtelenbe.

Más a képzelet és más a képzelődés, ahogy más a beszéd és más a fecsegés. A képzelődés az élet törvénye szerint működik és az éhen maradt vágyakat köddel eteti; a képzelet a lét törvénye szerint működik és amit megteremt, műalkotás, tettet, gondolatot: valódi és igaz.

A Földön mindaz, ami keletkezik és elmúlik, valóságnak neveztetik; csak éppen a képzelet tűnik olyannak, mintha teremtményeit a semmiből húzkodná elő. Az ál-semmi, ahonnét a képzelet merít: a valóság; s a sok külön-lévő ál-valóságban csak az a valódi, ami bennük semminek, képzeletnek rémlik: érzékelhetetlen, közös lényegük, a változó megnyilvánulások mögötti változatlan létezés.

Nincsenek megjegyzések: